Szakiskolások Országos találkozója Baja

2022.10.12-én került megrendezésre a verseny, melyen 5 megye képviseltette magát.

Kiváló időben, remek szervezés mellett zajlott a megmérettetés.

Versenyzőink hosszú és lelkes felkészülését a kiváló eredmények igazolják, melyre nagyon büszkék vagyunk.

Vajda Izabella: 200m síkfutás 2. hely+400m sík 1. hely+ távolugrás 2. hely

Orsós Viktor:400m sík 3. hely

Magyar Kíra: Súlylökés- 1. hely

Hegedüs Dominik Helyből távolugrás 2.+ kislabdahajítás 2. hely

Lévai Richard: Súlylökés 3. hely

Jávorszki Éva: helyből távolugrás 2. hely

Mozgásélmény Sportnap

Halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott fiatalok és felnőttek számára szervezett sportnapot Bólyban, az iskola sportcsarnokában a Magyar Speciális Olimpia Szövetség.

A sportnap elsődleges célja a versenylehetőség biztosítása súlyos, halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott fiatalok, felnőttek számára a Speciális Olimpia Mozgalom keretein belül, amelynek szellemisége buzdítja és erőt ad az értelmi fogyatékossággal élőknek,

küzd elfogadtatásukért, illetve egymás megértésének, valamint tiszteletének fontosságát hangsúlyozza világszerte.

Öt tanulónkkal képviseltük iskolánkat, akik kislabdadobásban, talajon végzett gyakorlattal, babzsák-dobásban, tekegolyó gurításban és padon kúszás-járás feladatokban mutathatták meg ügyességüket.

Gyermekeink hatalmas élménnyel és sikeres versenyteljesítéssel térhettek haza!

2022.09.23.

MH 64 Deseda Jótékonysági (Fél) maraton (+) és MEFOB maraton, félmaraton versenye

 

2022. 09. 24.  Kaposvár

A Magyar Honvédség, a katonai és az egyetemi sport, illetve az egészséges, sportos életmód népszerűsítése

céljából rendezte meg a Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred a Deseda jótékonysági félmaratont

Kaposváron és a szomszédos Deseda tó partján szeptember 24-én, szombaton.

Mi is hozzátettük, amit tudtunk: Sári Györgyivel 21,1 km-t párban teljesítve. Köszönöm kollégáimnak, tanulóinknak a segítséget, lelkesedést.

Katalin Csordásné Málinak, hogy Dórival teljesítette a 3200 méteres távot.

Bővebb információ elérhető: https://kaposvarmost.hu/galeria/sportesemenyek/2022/09/24/deseda-felmaraton.

Állatkerti Kirándulás

 

2022. 09. 12., hétfő

Sérült Gyermekek Napja a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

2022.szeptember 12-én lehetőség nyílt a fenti program keretében az állatkert megtekintésére.

 

 

Kis-Balaton Futóverseny

(2022. szeptember 17., szombat)

Idén immár 7. alkalommal került megrendezésre a Kis-Balaton Futóverseny, melyre minden évben egyre többen látogatnak el az ország minden pontjáról.

A verseny központja a gyógyvízéről és fürdőjéről híres Zalakaros. Legnépszerűbb távuk pedig a 35 km-es Kis-Balaton kör,

mely a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén található, rendkívül gazdag élővilággal rendelkező természetvédelmi területen halad keresztül.

35 km-es táv útvonala: Zalakaros – Zalakomár – Balatonmagyaród – Kis-Balaton – Zalaszabar – Garabonc – Zalakaros

A Bárczi Dse színeiben indultunk.

Nagyon szeretjük ezt a versenyt!! Eddig szinte mindig felállhattunk dobogó valamely fokára. Ma az ezüstös lépcsőfokra futotta az érőnkből.