Záró beszámoló az NTP-SFT 18 sportpályázatról

 

 

 

 

 

Csoportalakítást követően a tesztfelvételek történtek meg.  Megkezdtük a képességterületek fejlesztését.  A pszichológus javaslatát figyelembe véve alakítottuk ki a különböző fejlesztési feladatokat, alkalmanként egyénre szabottan is.  A pályázati órakereten kívül megvalósított tevékenységek: társas kompetencia és szocializációs készségek fejlesztése céljából olyan tömegsport jellegű eseményekre mentünk, ahol a többségi társadalom nagy tömegben látható. Ezek futómegmozdulások voltak a Balatonnál és Zalakarosban 3 alkalommal hétvégén. A program zárásaként gyermeknapra mentünk velük egy, a városon kívüli kiránduló és élményközpontba (Deseda), ahol a kajak-kenu sportágról kaptak életközeli képet, kipróbálhatták a szabadtéri kondigépeket, a játszóteret. Kiállítást állítottunk össze a Diáksport Egyesület múltjából és jelenéből, mely egész évben nyilvánosan látható volt. Kaposvár város kiemelkedő sportolóit tekinthették meg a városi sportmúzeumban. Saját felnőtt élsportolóinkkal készített interjút elemeztünk. Felkészítettük tanulóinkat a sportmúltjuk bemutatására kivetítőn keresztül az érdeklődő szülők és társaik számára. Ebből fényképalbumot készítettünk velük. A sport és táplálkozás szerepe az egészséges életmódban-témakörben szülői workshopot tartottunk. A városi jégcsarnokban olyan sportbemutatót csináltunk, melyen a szülőkön kívül az iskola tanulói is megjelentek. Az érdeklődőkkel kötetlen beszélgetés folyt a műsor után vendéglátással.

Ezzel lezárult a hazai és határon túli sporttehetségeket fejlesztő tehetséggondozó program.